Ez a cikk Victor Serge „A Fegyverszünet és nagy Elsáncolás” („The Truce and the Great Retrenchment” című könyv hatodik fejezetének kivonata, mely az orosz forradalom első évéről szól.
Finnországot a bolsevikok áldozták fel, méghozzá annál a tárgyalóasztalnál, ahol megkötötték a Breszt-Litovszk békét a nemzetközi tőkével. „A forradalmat pusztán azért nem fogjuk elveszíteni, mert átadjuk a németeknek Finnországot, Lettországot és Észtországot.” – Lenin összegyűjtött munkái, 26. köt., 522, 523 o.). A finn munkások lázadását a reformista szociáldemokrácia korlátai győzték le, és a burzsoá elnyomás fojtotta vérbe a polgárháború végén. Serge szerint „Úgy tűnik, nem túlzás azt állítani, hogy legalább 100.000 volt a fehérterror által sújtott (kivégzett, vagy hosszú évekre börtönbe vetett) finn munkások száma, kb. az egész munkásosztály egynegyede.”





Amit már nem csak sejteni, de tudni is lehetett, az tegnap megtörtént. Igen, szétszakadt a Szolidaritás. A törésvonalak szakadékká mélyedtek és az ellentétek ellenségeskedéssé fajultak. Személyeskedő viták zajlanak az interneten, immár petíciókat is lehet aláírni. Ha Pelikán József látná a történteket, akkor nemzetközi jelzőt elhagyva azt mondaná, hogy a „helyzet fokozódik”. Mit lehet ilyenkor csinálni? Lehet okosakat mondani, lehet kísérletet tenni arra, hogy a magunk igazának érvényt szerezzünk és a másik felet keményen az agyagba döngöljük.
Néhány nappal ezelőtt sokakat megdöbbentett a hír, miszerint az MSZP lát fantáziát a BAKÁ-ban, amelyet a Thürmer vezette MKMP, a Schmuck vezette MSZDP, a Vajnai vezette MMP2006 és a Trasciatti Attila vezette Zöld Baloldal hozott létre „Baloldali Kerekasztal a Változástért” néven. A sajtóból értesülhettünk arról, hogy az egyik ilyen megbeszélésen részt vett Balogh András is az MSZP képviseletében.
A Munka törvénykönyvének a reformja miatt hördült fel Spanyolország. A munkavállalók szerint a jogaikat ugyan csorbítják, de munkahelyet nem teremt a kormány. A szervezők szerint – köztük van a két legnagyobb spanyol szakszervezet a Comisiones Obreras, valamint az UGT – legalább félmillió ember csatlakozott a megmozduláshoz, Spanyolország mintegy 57 városában.
Egy újabb balos közösség, ami immár csak az emlékünkben él tovább, mert fenntartói, akik valószínűleg hozzánk hasonlóan önkéntes alapon csinálták, amit csináltak, feladták a küzdelmet. Elegük lett a balról és jobbról jövő támadásokból.
Az alábbiakban változtatás nékül közöljük az MSZM sajtóközelményét. (Az ügyben kerestük Árok Kornélt is, hogy álláspontját ismertessük az olvasókkal, de telefonon nem értük el. - FRISSÍTVE!
Több dolgot is tényként kezelhetünk. Cikkünk és az ország szempontjából az egyik legfontosabb tény az, hogy Orbán Viktor ismét megbukott. Nem kizárt az alternatívák hiánya miatt, hogy még sokáig a nyakunkon marad, de sokfrontos háborúját nyilvánvalóan elvesztette. Nemzetközileg elszigetelődött, belföldön pedig rendőrsorfal mögé szorította őt utcai ellenzéke. Mi vezetett ide? A válasz egyszerű: a kormány elhibázott gazdaság - és társadalompolitikája.
A borsodi "Munkát Kenyeret Menet" a ma fennálló társadalmi, politikai és gazdasági paradoxonok összességét magában rejti. Azt gondolnánk, és joggal, hogy az országon belül a társadalmi – politikai, gazdasági és ezekből eredően a szociális viszonyok azonosan jók, rosszak. Tudjuk ez nem így van. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, –közel egy millió lakossal-, 1989 előtt teljes foglalkoztatottságnak, az ipari, ásványkincseinek és a speciális adottságokat jól kihasználó mezőgazdaságnak köszönhetően az északi régióban nem csak önellátó volt, hanem egy kiemelkedő gazdasági, ipari körzet. A rendszerváltás óta B-A-Z megye minden olyan gazdasági változáson átment a kapitalista szerkezetváltásnak köszönhetően, amely mára a foglalkoztatottság igen alacsony szintjét mutatja.
Mi harminc? Kilométer. Ennyi volt ugyanis számomra a "Munkát, kenyeret" menet utolsó, Gödöllőtől az Alkotmány utcáig tartó szakasza. Hivatalosan csak 28 km, ám kora reggel a buszra kutyagolva, illetve Gödöllőn a csapat szálláshelyét keresve rátettem még egy kettest. Két dolog azonban bebizonyosodott számomra. Az első, hogy a borsodi melósokat tényleg acélból gyúrták! Mit acélból...króm-vanádium ötvözetből! A másik, hogy most már hivatalosan is "városbéli nyavalyás puhány" vagyok, hiszen csak ezt az utolsó távot vállaltam be, most mégis az összes lábizmom sajog. Együtt és külön-külön is.
Képviselők után kutakodik, miközben terroristákat hagy futni – veti a titkosszolgálat szemére a német Baloldal párt, amelynek nem jött rosszkor az áldozatnak járó figyelem. Látogatót fogadott a minap Dr. Q., a jól menő berlini informatikai cég ügyvezetője. A Prenzlauer Berg-Pankow kerület egyéni körzetben megválasztott Bundestag-képviselője, Stefan Liebich kérte a találkozót, mert szeretett volna megismerkedni a kis- és középvállalkozások helyzetével. Az eszmecsere közepén a cégvezető egyszer csak a fejéhez kapott: „Hideg van odakinn, ne küldjünk le egy csésze forró teát az önt kísérő úrnak?” Liebich értette a tréfát: „Nem szükséges, én nem vagyok rajta a 27-es listán.” Vagyis nem tartozik a Baloldal párt azon parlamenti képviselői közé, akiket a német belföldi titkosszolgálat, az alkotmányvédő hivatal megfigyelés alatt tart, így egészen biztosan nem követik.
Mondjuk ki, hogy elég volt!
Tisztelt Tállai Úr!
Januárban nőtt a devizahitelesek többségének a havi törlesztőrészlete. Az egy évvel korábbihoz képest a frankhiteleseké általában 15-20%-kal, az euróhiteleseké 10-15%-kal volt magasabb, decemberhez képest pedig a nagy többségnél egyszámjegyű volt a növekedés. A Budapest Bank frankhitelesei ezúttal valamivel rosszabbul jártak, mint az Erste vagy az OTP ügyfelei. Az év első hónapja a frankhitelesek számára újabb árfolyamrekordot hozott.
A kormány rafinált megszorításainak egyike a négynapos, kedvezményes árú autópálya-matrica megszűntetése volt. Helyette 2012. január 1-től már csak 10 napos matricát vásárolhatunk, természetesen dupla áron. A HírTv örvendetes hírként számol be arról, hogy ezen lépésnek köszönhetően fél milliárd forinttal többet hagytunk „állambácsi” zsebében és halkan teszik hozzá, hogy húsz százalékkal kevesebb matricát vásároltak Magyarországon.
Tíz esztendővel ezelőtt avatta fel a magyar jobboldal a Terror Házát, amelynek elsődleges feladata azóta is a magyar történelem átírása, tömeggyilkos politikusok utólagos rehabilitációja és nemzeti példaképekké emelése.
(Ezt az írást nem azért közöljük, mert annyira egyetértenénk a profán stílusával, és nem is azért, mert 100% egyetértünk minden állításával. Az írást azért közöljük, mert azt mutatja, hogy mi játszódik le az egyszerű emberek fejében, még akkor is, ha történetesen nem mondják ki. Eme írás szerzője kimondta, és már ezért elismerést érdemel. A csúnya szavakat és kifejezéseket direkt nem pontoztuk ki, mivel úgy gondoljuk, hogy ezzel csorbítanánk az írás érzelmi töltését, ezért aki érzékeny az ilyesmire, az kérjük ne is olvassa tovább. De aki nem az, annak kötelező darab. - szerk -)
92 éve ezen a napon halt mártir halált a baloldali progresszió két kiemelkedő alakja.
Holnap, a reggeli órákban átlépi Budapest határát az éhségmenet. 12 és 13 óra között érnek az Örs vezér terére, ahol fővárosi szimpatizánsokkal kiegészülve vonulnak a Kossuth térre a Keleti pályaudvar, Blaha Lujza tér, Astoria, Deák Ferenc tér érintésével. Az országgyűléshez a Bajcsy-Zsilinszky úton végighaladva, az Alktomány utcáról érkeznek 15 és 16 óra között. Kérjük, hogy aki teheti csatlakozzon a menethez lehetőleg már az Örs vezér terén! Az alábbi cikk a 11. nyomtatott Munkások Újságának vezércikke.
- Helyzetkép, éhségmenet, 6. nap reggel 9:30-kor, Megyától, a menetből, mobilon... Először a tegnap estéről: Szállás a gyöngyösi pártok házában volt, az MSZP-irodán, földön, matracokon, elég szűkösen, kb. hajléktalan fíling..., csak egy közös WC-vel a ház másik szegletében, mosdási lehetőség nélkül... este többen elmentek a helyi fürdőbe. Vacsora pörkölt, galuskával.
Kedves barátaim!