A kilakoltatási moratórium feloldása szabad utat enged a pénzintézetek és követeléskezelők részére, hogy hozzájussanak a végrehajtás alatt levő ingatlanok tulajdonjogához; illetve, hogy az ingatlanokat kiürítsék. Az elmúlt három-négy hónap elegendő időt adott arra részükre, hogy a bíróságok jóváhagyják az ingatlan kiürítési kérelmeiket, illetve gondoskodjanak a rendőrségi hozzájárulások meglétéről, amellyel a kilakoltatások ellen makacsul ellenálló lakosokat már rendőrségi segédlettel lehet az utcára kirakni.

Magyarországon és a világban egymást érik a demonstrációk és tüntetések. A legtöbbjük a fennálló politikai és gazdasági struktúrák ellen szól, amelyek magukba foglalják a korrupt politikusokat, azok pártjait, a pénzintézeteket és a világszerte kizsákmányolást folytató multinacionális cégeket. Nehezen körvonalazódik, hogy az emberek 99 százaléka mit is szeretne valójában, mert a történések még arról szólnak leginkább, hogy mit nem. Ez az út egyelőre nem vezet sehova, vagy ha vezet is, akkor a vak homályba. A legfontosabb az, hogy pontosan meg kell fogalmazni valamennyi követeléseket, és azt a közvélemény elé tárni. Sokkal könnyebb úgy mozgósítani az embereket, hogy tudjuk, mit akarunk, mint hogy csak azt skandáljuk, mit nem akarunk. Megfogalmazott, pontokba szedett elvek esetében az emberek egyértelműen állást foglalhatnak mellette, vagy ellenében.

Alig múlik el hónap, hogy ne halljunk ingázó munkások mikrobuszos balesetéről. A tragédiák hátterében egy torz magyar jelenség áll. Meghatározhatatlanul sok ember kényszerül arra, hogy lakhelyétől távol vállaljon munkát. Erről, a szinte ismeretlen és mégis tömeges jelenségről beszélgettünk egy barátunkkal, aki hasonló módon dolgozott az elmúlt években. Nevét természetesen nem írjuk le, legyen elég annyi, hogy egy ingázó családanya Nógrád megyéből.