Kedves barátaim!

Van mifelénk egy mondás: a magyar kemény, mint a kő, de nála is keményebb a beton.

Hát barátaim, én ezt meg fogom változtatni. Vissza fogunk mi pattani a betonról, ha orcára esünk is! A múltkor mondtam is szalonnázás közben a két Zsoltinak meg a Gabinak hogy „az nevet igazán,  aki utoljára békemenet”, meg hogy „egy fenékkel nem lehet két Malévet repülni”.

No, de térjünk a hazánk állapotára. Mi magyarok, fanyarok vagyunk, mint a savanyú uborka. Megtépázott minket a Trianon meg az 56’ meg az elmútnyolcév. Főleg az. Nem is nyolc évnek, de nyolcvannak éreztem, míg nem voltam hatalmon. Sokáig rövidet láttunk a kolbászbó’ meg a szalonnábó’. No de oda se neki!

Mikor mi átadtuk a kormányt anno domini, 2002-ben, olyan jó világ volt, hogy a kutyák is kávét ittak. A kerítésről lógott a kolbász, mert azon termett. A hálásszívű, pirosorcájú, pókhasú magyar gazda szalonnából rakott oltár előtt dicsérte az Istent a Fidesz-kormányzásért. Odafenn az angyalok szívszorítóan hegedűlték Dankó Pista komám nótáit.

De jött a Rém, kedves barátaim. A csúf, a horgas orrú, a sanda nézésű szegfű-szocirém. Két kézzel és két lábbal lopott, azt is hazudta, hogy „jó reggelt”. A nyugatosok, az IMF zsakettjét és lakkcipőjét csókolgatta, egy hálás simogatásért. Kiárulta a hazát az idegen verkli szavára, ülte a tort a magyar föld temetésén. A jó magyar vizet és földet én meg nem mondom kinek (de ti tudjátok) a portájára hordta talicskával. Az istenfáját!

Nem volt becsülete akkoriban a kétkezi munkának, a zulágerkedésnek, a „fogjuk meg a lapátot, oszt jónapot”-szemléletnek! A Kutyaúristenit! Csak a henye spekuláczió, a himi-humi egyetemi okoskodás, a balneológiai csűrés-csavarás szekere dübörgött a szegény magyar országúton. Ugatott, ugatott az a hazafias narancspuli, de hiába, meg se hallotta az Idegenszívű Gazda. A csűrt meg kifosztották a csalfák, a bolseliberálisok, a neolibszocok, a fékomadták.

Hiján lettünk ezért a bornak, búzának, bérnek. Üres a csűr, kedves kétharmados barátaim.

Sokan ezért ma, mikor fülkeforradalmilag átvettem az ország kormánybotját és atyailag jó tarkon vágásban részesítettem a rossz sáfárokat, minket hibáztatnak. Hogy aszongya, „nem rak rendet ez az Orbán, hanem csak a magáénak adagolja a jófélét, betiltja a szabad sajtót, demokráciát, és még hozzá rossz a gazdaságpolitikája.” Meg hogy „lámsza, tönkrement a Malév is már, meg a Rogánnak grundolja a pesti főpolgármesterséget és hagyja tönkremenni a BKV-t is”. A gazdagok kormánya, ezt csipogják azok a szegfűs madárkák.

A fészkes fenét!

A demokráciáról annyit hogy nem kell a magyar embernek a mindenféle locsogás, a szófia beszéd, meg perlekedés, ezért korlátoztam. Ne a nyelvünk, a kezünk járjon, kedves barátaim. A szabad sajtót az én Gábor barátom biztosítja, a mély igazságokat meg szóvivőim öntik vékával a nép fülébe. Az adórendszer van, akinek tetszik, van, akinek nem, hát én azt mondom, hogy tessék többet dolgozni, nagyobb fizetésért és jobban jár majd a koma.  Meg kell rakadni a petrence rudat, lapátot, aztán hadd szóljon! Látta valaki is lustálkodni, félig kiásott gödör mellett álldogálni az én barátaimat, a Bayert, a Demjánt? Ha már fogyni látom a derelyét a szegényeknél, alkalmasint közbelépek magam is, és javítok valamit a helyzeten. A gazdag népet nem sarcolom, mert én már csak úgy látom, úgyis oda teszi a garasait, ahová akarja. Ki vagyok én ahhoz, hogy uram-bátyám perselyébe kacsingassak? No meg a sajátoméba…

Kapaszkodjon mindenki a szekér derekába, mert magasabb sebességre kapcsolom a lovakat. Aki lónak áll, húzzon! Ezt mondom az én kedves középosztályomnak is, akik most nyújtsanak kezet a nyugdíjasoknak, aztán összefogva elbánhatunk a nép többi rétegével, ha igen-igen piccsogna!

Az uniós idegenek miatt egyet se fájjon a fejünk, azokat majd én időről-időre kiosztom barátilag. E célra vettem új, réznyelű fokosomat, nagyon helyes kis jószág.

Ne tüntetgessenek ezért, meg bohóckodjanak a népek, meg ne láncolgassák immár magukat a parlament kapujához, mert ha én megbotlok bennük munkába menet, olyat nem értek! Orrukon-szájukon dől majd az új adó! Mesélhetne a sallereimről a fél Unió! Mindenki tegye a dolgát, oszt’ felderül a haza.

Vagy legalábbis felderülök én.