Holnap, a reggeli órákban átlépi Budapest határát az éhségmenet. 12 és 13 óra között érnek az Örs vezér terére, ahol fővárosi szimpatizánsokkal kiegészülve vonulnak a Kossuth térre a Keleti pályaudvar, Blaha Lujza tér, Astoria, Deák Ferenc tér érintésével. Az országgyűléshez a Bajcsy-Zsilinszky úton végighaladva, az Alktomány utcáról érkeznek 15 és 16 óra között. Kérjük, hogy aki teheti csatlakozzon a menethez lehetőleg már az Örs vezér terén! Az alábbi cikk a 11. nyomtatott Munkások Újságának vezércikke.

Munkát kenyeret!

Tóth Imre soha nem akart celeb lenni. Nem indult sem a Megasztárban, sem a Való Világban. Eléggé sztárnak érezte magát abban a való világban, amelyben olvasztárként dolgozhatott. Hiába volt cserzett a tüzes acéltól bőre, kérges a tenyere, mégis tisztelték. Ózd a munkások városa volt, becsülete annak volt, aki hajnalban kelt és ledolgozta a maga nyolc óráját.

 

Aztán valami megváltozott. Azt mondták, hogy mindaz, amit csináltak, naplopás volt, ők kapun belüli munkanélküliek, csak ráfizetés az államnak, a társadalomnak a létük. Mire magukhoz térhettek volna, már jött is egy díszes kormányzati delegáció, amely megtapsolta a hatalmas, katonás rendben álló kémények felrobbantását, a munkásokat pedig egy szebb jövő ígéretével szélnek eresztették.

Napok, majd hónapok mentek el, lassan már az éveket sem számolták munka nélkül. Aki dolgozott, az már nem nyolc órát volt a munkahelyén, hanem tíz és tizenkét órát. Ha kidőlt, állt a helyére más, akinek korgott a gyomra és éhesen sírtak otthon a gyerekek. A kérges kezű munkásokat immár senki sem tisztelte, mert a seftelő, ügyeskedő, gyorsan meggazdagodó aranyifjaké lett a világ Ózdon is. A melós, a proli gyanús lett, akit biztonsági őr kísért végig a boltban, ha bement megvenni a napi munkához energiát ugyan nem adó, de a gyomrot becsapó parizer adagot.

Tóth Imrének szerencséje volt. Talált még olvasztár munkát az ezredforduló után is. Nem gazdagodott meg belőle, de éhen sem halt. Amikor elérkezett a kormányváltás ideje és nagyon is magabiztos Orbán Viktor lett a miniszterelnök, Ózdon is sokan megnyugodtak. Nyugodtabb időszak jöhet, talán több lesz a munka is és talán rendet is tesznek, gondolták. Orbán egyik első útja hozzájuk vezetett. Villámlátogatása során ő is szebb jövőt ígért és azt is elmondta, hogy bizony elfelejtik Ózdon, hogy mi is a bűnözés, mert Pintér Sándor annak még az írmagját is kiírtja.

Tóth Imre vs Tállai András...nem, az nem alkoholszonda, csak egy diktafon.

Persze másnapra nem lett kolbászból a kohászati művek kerítése és a bűnözőket sem falta fel Pintér Sándor, nagyjából pont az maradt, ami volt előtte. Az emberek egykedvűen húzták tovább az igát, amit nyakukba rakott sors. Tóth Imrét és sok társát behívta egyik nap főnöke és közölte velü, hogy vége. Nincs munka, nem kell olvasztár. Elmehetnek haza. Otthon voltak tehát ismét, jöttek a munka nélküli napok, több férfi volt otthon nappal, mint asszony. Erős, munkás emberek támasztották a kerítést órákon át. Tóth Imre szomszédja volt az első, aki feladta. Amikor még dolgozott hitelt vett fel, munka nélkül nem tudott fizetni. Szégyellte magát a barátai, a családja előtt. Nem várta meg a végrehajtót. Kötelet vett a kezébe és felment a padlásra. Nem búcsúzott senkitől, egyszerűen kirúgta maga alól a széket, reccsent egyet a mestergerenda és lassan elnyúlt a test, megszabadulva minden evilági kíntól.

Tóth Imre ekkor határozta el, hogy elindul. Gyalog, a legnagyobb télvíz idején. Elmegy az országgyűléshez, ahol lézerblokkolós audikkal vagánykodnak a jobboldali politikusok. Elmondja, hogy nagy a baj. Nagy a baj az országban, mert nincs munka, nincs kenyér és egyre többen vannak kilátástalan helyzetben. Ötletéről beszélt egy jobbikos barátjának is, akinek tetszett az ötlet, de azt nem tartotta jó gondolatnak, hogy a szerinte ingyenélő cigányok is csatlakozzanak az éhségmenethez. Tóth Imrének ekkor eszébe jutottak azok a cigány kollégái, akikkel együtt állt a gyárban a legkeményebb helyeken. Legtöbbjük keménykötésű melós volt, akikben meg lehetett bízni és akik pont úgy jártak, mint ő is. Nem tudta elfogadni, hogy ők miért nem kívánatosak egy éhségmeneten. Ózdon azt látta, hogy cigányok és nem cigányok egyaránt szenvednek és cigányok és nemcigányok között is vannak ingyenélő bűnözők, akik csak tovább fokozzák a reménytelen helyzetbe kerültek baját.

Határozottan nemet mondott és elindult. Nem utasította el a szocialisták, gyurcsányisták, Szolidaritás tagok csatlakozását. A helyi fideszes politikusok persze nem csatlakoztak, hanem a régi receptek szerint kommunistázni kezdtek. Igen, ők ennyit tudnak mondani, ha a nógrádi, borsodi vagy szabolcsi emberek jövőjéről van szó. Orbán Viktor és helytartói magas ívben tesznek Salgótarjánra, Ózdra, Miskolcra, Szerencsre, Záhonyra vagy Nyíregyházára. Az ország egyetlen fejlődő települése Felcsút, de ott is csak a futballistagyár működik normálisan. Ennél azért többre számítottunk. Ma az országot nem a miniszterelnök képviseli hitelesen, hanem egy munkanélküli ózdi olvasztár.