MUNKÁSOKÚJSÁGA
Nyomtatás

Balra borul az MSZP

Írta: Kalmár Szilárd. Lapszám: on-line tartalom

Average rate is 3.6 / 5Average rate is 3.6 / 5Average rate is 3.6 / 5Average rate is 3.6 / 5Average rate is 3.6 / 5 8 db. értékelés  22 db. hozzászólás

roundtableKülönös hír látott napvilágot a napokban. Először hírlapi kacsának tűnt, azonban nem határolódott el senki, így valószínűnek tűnik, hogy amit hallunk igaz. Miről is van szó? Arról, hogy megalakult a BAKA, a Baloldali Kerekasztal a Változásért. Az abban résztvevő politikai pártok az MSZDP, a Munkáspárt 2006, Magyar Kommunista Munkáspárt és Zöld Baloldal. Ha itt megállna a sor, azt mondanám, hogy még normális dologról van, szó, bár a szocdemek a kommunistákkal Szakasits és Rákosi idejében közösködtek, ami sem számukra, sem az ország számára nem egy szép emlékű időszak kezdete volt. A buliban azonban benne van az MSZP is.


Félreértés ne essék! A Munkások Újsága kifejezetten baloldali, önmagát alapvetően marxistának tekintő lap, de vannak akikkel nem közösködünk és vannak akikkel értelmetlennek tartjuk a közösködést. Sok MSZP-s korábban finnyásan, már-már "komcsizva" vette kezébe lapunkat, így aztán megdöbbentő volt olvasni az említett hírben, hogy ebben az összefogásban bizony ott van az MSZP is. A jelek szerint nem kicsit, hanem nagyon. Ez nem pusztán nyitás balra, hanem beugrás arra a politikai térre, ahol idáig zugszervezetek, zugpártocskák siratták a Kádár-rendszert és gyilkos harcot folytattak egymás ellen.

Nézzük csak végig a szerepet vállalók névsorát.

Kezdjük azzal a Schmuck Andorral, aki azon kevesek közé tartozik, akit kizártak a pártból pár éve. Egy celeb, akiről e sorok írójának még személyesen Horn Gyula mondta el, hogy a "Xénia láz" felfutása idején azért zavarta el, mert irritálta őt életmódjával, stílusával és azzal, hogy különös okból kifolyólag kék villogót használhatott a Kiss Péter környezetében tevékenykedő Schmuck. Az alapvető probléma vele még csak nem is ez, hanem sokkal inkább az, hogy 2010-ben már a szocdemek főpolgármester-jelöltjeként addig hitegette a kerületi jelölteket azzal, hogy szállítja számukra a megfelelő mennyiségű ajánlószelvényt, amíg azok szépen pofára nem estek és még indulni sem tudtak. Sokan akkor annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ez a dolog nyilvánvalóan az MSZP érdeke volt és Schmuck az ő megbízásukból, vagy kegyeiket keresve ejtette ki a fővárosi választási versenyből a legtöbb helyen ex MSZP-sekből szerveződő MSZDP-seket.

bakk
Bakák: A kerekasztal lovagjai...izgalmas társaság mindenesetre
A másik különös arc a BAKA palettáján Thürmer Gyula, aki a rendszerváltás óta a nevét gyakorta változtató Munkáspárt, az MSZMP közvetlen leszármazottjának tekinthető alakulat vezetője. Történelmi érdeme nincs, lényegében hagyott szétesni egy jelentős bázist és még ma is jól eléldegél ezeken a romokon. Az elmúlt években elsősorban a baloldalt, azaz az MSZP-t támadta és olyan kiváló társadalmi és politikai rendszerek mellett tett hitet, mint Észak-Korea. Esetében az is érdekes, hogy néhány napja, amikor már elméletileg javában zajlottak az egyeztetések, Thürmer még bőszen elhatárolódott az MSZP-közeli "Munkát kenyeret" éhségmenettől, mondván az az MSZP-hez köthető.

Kik is vannak még eme újabb kerekasztal mellett. Ott van Vajnai Attila, aki 2006-ban hagyta ott a Thürmer-féle Munkáspártot és azóta Thürmerék szemében az ősellenségnek kijáró gyűlölet övezi személyét. Történelmi érdeme, hogy kiharcolta Strasbourgban azt, hogy ne legyen tiltott jelkép a munkásmozgalom egyik fontos szimbóluma, a vörös csillag. Egyéb érdeme lényegében nincs. Pártja, a Munkáspárt 2006 nem számottevő semmiféle szempontból. Egyetlen fontos pozíciója az, hogy tagként ők vannak jelen az Európai Baloldali pártban, amely a mérsékeltebb kommunisták gyűjtőhelye. Ez egy jó kis szövetség lenne, de sajnos súlytalan és nem is kíván kellő hangsúlyt helyezni a magyarországi politikai jelenlétre. Legtöbb tagszervezete már nem tagja országa parlamentjének, így anyagilag is rossz helyzetben van, vagy billeg a parlamenti jelenlét, ezért a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy velünk foglalkozzanak. Van néhány állásfoglalásuk ugyan, de azok nem vagy csak alig érik el a hazai és a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét.

Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, írni kell még Trasciatti Attiláról, a félig olasz kommunistáról, aki a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke. Ő egy igazi talján csibész. Mérhetetlen energiával és rengeteg koncepcióval a fejében. Olaszos vérmérséklete miatt azonban szinte soha semmi nem valósul meg abból, amit elhatároz, de ez nem is zavarja, mert minden reggel kész új lendülettel más és más célok irányába rohanni. A mögötte lévő párt alapvetően nem is létezik, tagsága a Munkáspárt 2006 tagsága is egyben.

Szóval velük készül közösködni Balogh András iránymutatása alapján az MSZP. Szerintünk ez egy kifejezetten buta lépés. Ma Magyarországon a baloldalt nem ezek a zavaros szerveződések képviselik, hanem a szakszervezetek és egyéb érdekvédelmi alapon létrejött szerveződések. Velük kell szorosabban együttműködni és nem növelni a támadási felületet. Mert aki ma Thürmerrel, Schmukkal vagy Vajnaival közösködik, az számoljon azzal, hogy komoly támadásoknak teszi ki magát. Ráadásul tökéletesen értelmetlenül.

Felhasználói észrevételek

Panelproli

2012. március 02. péntek
Le a gazdagokkal a köz javáért!
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 27. hétfő
szoci: Thürmerrel sem az a gond amit mond, hanem az, hogy megragadt egy kb 1975-ös szinten, és onnan nem is nagyon hajlandó elmozdulni....pedig jelzem, hogy idén 2012-őt írunk. A retróra...vagyis az ilyen szintű retróra egyre kevesebben vevők. Nem a radikális baloldalisággal van baj, hanem azzal, hogy nem képes korhű lenni. És amíg nem képes az lenni, addig pont annyian is maradnak, ahányan voltak eddig, mínusz azok az idősek, akik közben eltávoznak köreikből.
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 27. hétfő
Korrekt: "Munkáspárt ezért támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére. Nem ideológiákról, nem „euroatlanti értékekről”, nem a „negyedik köztársaságról” és más elvont dolgokról kell vitatkozni. Az embereknek kell segíteni! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkés monopóliumok ellen!"
....mert az MSZDP eddig arról volt híres, (egy Schmuckkal és egy Kapolyival az élén), hogy ők lennének az élharcosai az embereken való segítésnek és a tőkés monopóliumok elleni harcnak! :) Ugye?
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 27. hétfő Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
nahát: No, ilyent senki nem mondott szerintem. Szilárd is biztos téved egy csomószor, csomó mindenben. Ebben most annyira nem tévedett, noha a hangneme a szokottnál is kritikusabb. Egyébként jelzem, hogy Orbán nem a szakszervezeteket vette meg, hanem bizonyos szakszervezetek korrupt vezetőit. Ugyanis a szakszervezetek nem egyenlőek a vezetőikkel. Sajnos az nem ad okot bizakodásra, hogy a tagság nem zavarja el a fenébe ezeket az ügyeskedőket. Erre (is) rávilágít talán ez a cikk.
Észrevétel jelentés

szoci

2012. február 21. kedd
A magyar radikális baloldalon még mindig csak egy számottevő erő van: a Munkáspárt. Thürmert lehet fikázni, de ő az egyetlen, aki nem fekszik le a szociknak kérés nélkül, mint Vajnai, nem debil, mint az olasz csávó. S ami a lényeg: ő az egyetlen, aki a mai tőkés Magyarországról, annak politikai helyzetéről marxista képet ad. Ti most Orbánt döntenénetek, hogy visszahozzátok a szoc-lib gennyet. Gratula- ez mélyen baloldali álláspont...
Észrevétel jelentés

korrekt

2012. február 21. kedd
A nép érdeke nem eladó! Üzenet Mesterházy és Gyurcsány uraknak!

A Baloldali Kerekasztal újabb fejleményeivel kapcsolatban a Munkáspárt az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:

1. Ma milliók szenvednek a munkanélküliségtől, a szegénységtől, milliók vannak kiszolgáltatva a bankok uralmának. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy legyen jó a gazdagoknak, a dolgozók, a szegények pedig senkit sem érdekelnek. Az ilyen politika vezet ahhoz, ami ma Görögországban történik.

2. Fordulatra van szükség! Meg kell adóztatni a gazdagokat, hogy több jusson munkahelyteremtésre, közösségi közlekedésre, egészségügyre, oktatásra, a dolgozók életkörülményeinek javítására. Nem elég a kormányokat cserélgetni, szemléletet kell váltani.

3. Ma sokan vagyunk, akiknek nem jó a tőkés rendszer, s egyre többen vagyunk, akik tenni is akarunk ellene. A kormányokat jobb belátásra, engedményekre lehet bírni, ha összefognak mindazok, akiknek kárt, bajt okoz a tőkés rendszer, ha együtt lépnek fel azok a pártok, szakszervezetek, társadalmi erők, amelyek a dolgozó emberekért akarnak küzdeni a tőkésekkel szemben

A Munkáspárt ezért támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére. Nem ideológiákról, nem „euroatlanti értékekről”, nem a „negyedik köztársaságról” és más elvont dolgokról kell vitatkozni. Az embereknek kell segíteni! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkés monopóliumok ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke korlátozását! Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért!

A Munkáspárt minden előfeltétel nélkül, bárkivel kész erről tárgyalni a jövőben is. Ugyanakkor nem tárgyalunk senkivel, akik az embereket akarják félrevezetni és becsapni. A nép, a dolgozók érdeke nem eladó!

4. Az MSZP és DK nyilatkozata, miszerint nem hajlandóak olyan fórumon részt venni, ahol a Munkáspárt is jelen van, önmagukról állít ki bizonyítványt. Világossá teszi, hogy az MSZP és a DK semmilyen szemléletváltást nem akar. Egy céljuk van: ismét kormányra jutni, és ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Javasoljuk az uraknak, hogy az Európai Unióból is lépjenek ki, mert 2012. júliusától Ciprus lesz a soros elnök, amelynek vezetője egy Kommunista.

A Munkáspárt nem védi a jelenlegi kormányt. De biztos abban, hogy csupán egy új kormánytól nem lesz jobb a dolgozó embernek. Szemléletváltás nélkül minden csak olaj a tűzre.

A tőkét csak a néptömegek bírhatják jobb belátásra, csak a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.

Budapest, 2012. február 21.

Munkáspárt Elnöksége
Észrevétel jelentés

nahát

2012. február 21. kedd
Észbontóan okos cikk.... Mindenki hülye, csak és kizárólag Kalmár Szilárd a bölcsek kővének birtoklója - no meg a szakszervezetek, amelyeket az Orbánék három perc alatt vettek meg.
Hát ülj előre
Észrevétel jelentés

2012. február 20. hétfő Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5

Koterba.

2012. február 20. hétfő
Ugyan még csak most olvastam először ezen oldalt, de nagyon tetszik a hangvétel, a kritikus hozzáállás. Az meg különösen, hogy mennyire rátapintott a lényegre Thürmerrel kapcsolatban - "Történelmi érdeme nincs, lényegében hagyott szétesni egy jelentős bázist és még ma is jól eléldegél ezeken a romokon.". Tökéletes helyzetelemzés.
Amúgy meg okafogyottá vált a "BAKA", mert a szocik jól felfogott érdekeiknek megfelelően kihátráltak belőle.
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 19. vasárnap
Tenni tett, csak maximum nem volt eredménye. Vagy nem az, amit várt.
Észrevétel jelentés

!!!

2012. február 19. vasárnap
A vörös csillag továbbra is tiltott önkényuralmi jelkép nálunk, ebben az ügyben Vajnai nem tett semmit. Lásd: Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője nyilatkozata, 2009. március 11.:
Arra a kérdésre, hogy mostantól bárhol, bármikor viselhető-e a vörös csillag, Kónya István úgy válaszolt: nem. Ugyanis az egyértelmű önkényuralmi propaganda a strasbourgi bíróság szerint is alapot adhat a büntetőjog eszközeinek igénybevételére. Kónya István hangsúlyozta: az elmarasztaló ítéleteket meghozó alsóbb fokú bíróságok a hatályos magyar törvény szerint jártak el. A nemzetközi bíróság döntésével nem a magyar bíróságok határozatait, hanem a jogalkotást és az Alkotmánybíróságot érte kritika.
Észrevétel jelentés

Charger

2012. február 19. vasárnap
id Kardos Mihály: Kedves Mihály! Az összefogás a lényeg? Szerintem a ebben a BAKÁBAN résztvevő minden pártnak megvolt a lehetősége arra, hogy jelezze a részvételi szándékát a DEKÁBAN, még akkor is, ha eddig nem hívták őket. Úgy tudom, hogy a DEKA csak a Jobbik részvételéből nem kér nevesítve. De itt szó sincs összefogási akaratról, csakis arról, ki legyen az alfahím a csapatban és kinek a "nyálverése" legyen hangosabb. Az a kettős beszéd és játék, amit meg pl Thürmer produkált az éhségmenet kapcsán az egyenesen gyomorforgató. Ott ugyanis azért nem vett részt, és ezt ő maga nyilatkozta, mert hogy abban az MSZP is ott van. De ebben a BAKÁ-ban is ott van, mint az egyik fő szervező. Ebben nem derogál Thürmernek részt venni? Szóval az összefogásról nem dumálni kell, hanem csinálni. Ez a BAKA pedig összefogás ugyan, de csakis a civilek ellen, mert nehogy már az egyszerű emberek tematizálják a közéletet a pártfunkcik helyett, mi?
Észrevétel jelentés

Charger

2012. február 19. vasárnap Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
"A ZB és az MSZP nem egy lényegi átfedést mutató páros?"
Gondolom azt akartad írni, hogy a ZB és az MMP2006, legalább is az írásban ez volt, így korrektebb.
Észrevétel jelentés

id Kardos Mihály

2012. február 18. szombat Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5
Tisztelettel kérlek ne csináld ezt.Ma az összefogás fontosabb annál mint amit kifogásolsz.Igazat írsz,de mit érünk vele.Remélem tudsz olyan családról ahol börtönbe került a fiú és az anyja nem tagadta meg pedig még Őt is fizikálisan bántotta.Hallottam olyan amerikai menő politikusról,ifikorában a kapitalizmus ellen hirdett.Valamit tenni kell.Tanulni kell a multból és elfelejteni mert az képes mindig visszahúzni.
Észrevétel jelentés

Kalmár Szilárd

2012. február 18. szombat Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
Kedves I!
Mi nem igaz abból, ami le van írva? Jelentős párt bármelyik a fentiek közül? Már az MSZP se az annyira...
Vajnait nem utálják Thürmerék? A ZB és az MSZP nem egy lényegi átfedést mutató páros? Igen, partnerként működtünk ezekkel a szervezetekkel, de nem működött a dolog, ezért mondtunk nemet a folytatásra és indítottuk a Munkások Újságát. Nem áskálódtunk és ebben a cikkben sem vesszük sorra a negatív tapasztalatainkat, csak olyan egyértelmű tényeket sorakoztatunk fel, amelyeket egy internetes kereséssel bárki megtalálhat.

Kalmár Szilárd
Észrevétel jelentés

érdeklődő

2012. február 18. szombat
Az a problémám, hogy az MSzP még a látszatra sem ad. Volt pofájuk az éhségmenet élén csápoltatni Gúr fő-közmunkapropagandistabunkóállatja Nándort...!!!!!!!! a kis villantós MSzP-s mellénykéjében - persze csak addig gyalogolt, ameddig az összes kamera rá szegeződött.... Menjenek a picsába!!!!! Főként azért, mert élő reklámhozdozóként használták ki ezeket a legnagyobb fagyban gyalogoló nyomorultakat. Aztán az utolsó kétszáz méternél emeszpés kampánybulit csaptak, és mindenkit szélnek eresztettek....
Észrevétel jelentés

..I..

2012. február 18. szombat
A cikk alatt rohadt nagy betűkkel oda van írva: ÍRTA:... . Vagy csak feltöltő?

Nem az a lényeg, ki főnöke kinek, vagy megrendelője. Tudtommal a zsidók sem voltak Hitler főnökei, akkor sem volt illendő neki olyan csúnyákat írni a Mein Kampfban.

Persze, írhattok, ami csak tetszik, ahhoz jogotok van, ez nem is volt kétségbe vonva sehol. A lényeg, hogy mocsokság volt azokat az embereket dehonesztálni, akik a hazai munkásmozgalom romján próbálják tartani a frontot. Mert igen, a munkásmozgalom sz@r, de ezek miatt a pártok miatt? Nem, hanem a magyar nép antikommunista agymosottsága miatt, az apátia miatt, amivel a dolgozók nem akarják saját érdekeiket képviselni, akár szakszervezetben, akár ezekben a pártokban (MSZP-t kivéve, mert az egy kapitalista álbaloldali banda).

A szakszervezetek pedig egyáltalán nem baloldaliak, csupán anti-fideszesek, az még kevés lesz bármilyen minimális politikai változáshoz. Megcsinálhatják a maguk kis értelmetlen forradalmát, aztán koncepció hiányában majd éhenhalnak.
Észrevétel jelentés

Szerkesztő

2012. február 18. szombat
Kedves "I" Ha halvány, vékony, lila fogalmad is lenne arról, hogy ki is szerkesztik a M.U.-t vagy ki írta ezt a cikket, akkor nem írnál olyant, hogy milyen jogon kritizáljuk a MMP2006-ot. Egyrészt.
Másrészt pedig az MMP2006 nem a főnökünk, nem a megrendelőnk, így azt írhatunk róla, ami tetszik, vagy amit gondolunk. Ha nem tetszik, akkor van még sok másik online vagy offline tartalom, amit olvashatsz, amihez jó szórakozást kívánunk.
Észrevétel jelentés

..I..

2012. február 18. szombat Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5
Hogy ti mekkora köcsög bunkók vagytok! A Munkások Újsága nálam itt érte el a teljesen szemét kategóriát. Miért ti kik vagytok MU-k? Milyen jogon kritizáljátok pl. a mmp2006-ot? Ti értetek el valamit valaha is? Mondhatnám, hogy fogalmatok sincs a hazai osztályharcról, de mindenki tudja, hogy kik szerkesztik ezt az újságot, és az illetők nyakig benne voltak. Szóval savanyú a szőlő és csak hazudoztok. ..I.. ezt nektek tövig.
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 18. szombat
Érdeklődő: A felvetésed jogos. De a cikk nem arra volt kihegyezve, hogy az MSZP baloldali-e vagy sem, (egyébként szerintem sem az, így a döntései sem voltak azok....és történetesen ismerem a szerző álláspontját is erről.), hanem az, hogy felhívja a figyelmet azokra az ordító (ön)ellentmondásokra, amelyek lógnak kifelé ebből a BAKA kezdeményezésből. Az ekézése pedig sajnos nem alaptalan. :( Biztos írt majd a felvetett kérdésről is valamit.
Észrevétel jelentés

érdeklődő

2012. február 18. szombat
Ha már így leekézett mindenkit a baloldalról a szerző (még azokat is, akiknek nem volt közvetlen szerepük a múlt 20 év alatt az ország szétlopkodásában), akkor legalább nyomokban ki kellene mutatnia az MSzP törvénykezési idejéből, hogy mi volt abban baloldali.
Észrevétel jelentés

Insider

2012. február 18. szombat Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
"Ha a szolidaritás és a civil mozgalmak esetében az az álláspontunk, hogy a rövidtávú taktikai célok érdekében tegyük félre az ideológia, filozófia ellentéteket, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmaznunk a pártokkal szemben is."

Csakhogy itt nem rövidtávú taktikai célok tekintetében teszik félre az ideológiai ellentéteiket, hanem kőkemény egzisztenciális érdekek miatt. Ezek az emberek technikailag vagy ebből élnek, vagy a politikai porondon kialakított kapcsolati hálózatuk kihasználásával, szóval nekik elemi érdekük, hogy a "civilek" ne kerekedhessenek fölül, mert akkor nekik annyi, mennek a süllyesztőbe. Nem csoda, hogy kepesztenek is ezerrel. Ez amit itt olvashatunk a politikai cinizmus baloldali megnyilvánulása. Sajnos a baloldal sem mentes ettől. Jó lenne, ha a SZAVAZÓK felébrednének végre és észrevennék, hogy egy maroknyi csoport (amelyik a színfalak előtt gyilkolja egymást), ha az érdekei úgy kívánják, akkor bárkivel összefekszenek, (a színfalak mögött) csak hogy megmaradjon a személyes bizniszük.
Észrevétel jelentés

Utopszkij

2012. február 18. szombat Értékelés 2 / 5Értékelés 2 / 5Értékelés 2 / 5Értékelés 2 / 5Értékelés 2 / 5
Ha a szolidaritás és a civil mozgalmak esetében az az álláspontunk, hogy a rövidtávú taktikai célok érdekében tegyük félre az ideológia, filozófia ellentéteket, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmaznunk a pártokkal szemben is.
Én egyébként úgy gondolom, hogy a pártokra alapuló képviseleti demokrácia mint "politikai rendszer" úgy általában megbukott, és vele együtt a pártok egytől-egyig hiteltelenek, jövőtlenek. A társadalom előtt álló alapproblémákat nem a pártok fogják megoldani.
Tehát nagy reményeket nem fűzök a BAKA -hoz. Ennek ellenére azt mondom, hogy akinek ehhez van kedve csinálja, még mindig jobb mintha a valóság showokat és a reklámokat bámulnák a TV -ben, ........sok sikert kívánok nekik, én örülnék a legjobban ha tévednék és valami haszon lenne ebből a BAKA -ból..
Én a MMP2006-ról, ZB -ről nem beszélnék ilyen kritikus hangon mint a szerző, az kétségtelen tény hogy eddig sok eredményt nem értek el, társadalmi bázisuk kicsi, de hátha éppen a BAKA nyitja meg számukra a lehetőséget. Ttehát az Ő esetükben inkább sok sikert kívánnék a dologhoz, és reménykedek benne hogy hasznos lesz ez a dolog az általuk képviselt ÜGY számára. Az MSZDP -ről nem sokat tudok (ugye ez a Kapolyai féle párt?) ez esetben l inkább a vezető személye miatt vannak fenntartásaim (nem hiszek a milliárdosok által vezetett baloldali pártokban)
A Thürmer -t érintő kritikával tartalmilag nagyjából egyetértek, de itt is finomabban fogalmaznék, az ott lévő nagyobb részt idős párttagság zöme kétségtelenül jó indulatú, jó szándékú becsületes ember, aki éhhbérért dolgozott végig egy életet, romjaiból épített újjá az országot, ennél árnyaltabb megitélést érdemelnek.
Az MSZP -t én eddigi politikája alapján nem tekintem baloldali pártnak, a cikkben pedig Thürmer MSZP -vel szembeni fellépését mint a baloldal elleni támadást említődik.
Tehát az MSZP amennyiben most a BAKA -ba belép és ez nem csak egy piár fogás, akkor valóban alapvető fordulatot hajt végre, ez eléggé hiteltelen, de végül is a balra nyitást követeltük az MSZP -től évekig, ez a párt nevéhez illő lépés lenne,a párttagság jelentős részének is támogatását élvezné. Tehát én azt mondom legyünk jó hiszeműek, tételezzük fel hogy a két képviselő Miskolc - Budapest közti kanossza járása valóban új fejezetet nyitott az MSZP politikájában.
Ha gyanakodva is figyelem, de egyenlőre alapvetően nem ítélem el a BAKA megalakúlását, remélve hogy ez egy együtműködő előkészítő fóruma a szélesebb körű demokratikus, civileket is egyesítő kerekasztalnak a DEKA -nak nem pedig ellenfele, riválisa annak..

Utopszkij
Észrevétel jelentés
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
13. - 14. szám

cimlap13 14

HOZZÁD SZÓLUNK!

Rendeld meg a
Munkások Újságát!
Három hónapra 1000 Ft,
fél évre 2000 Ft,
egy évre 4000 Ft.

Bővebben


Kövess minket a Facebookon is!
 

Bejelentkezés
Hírlevél
Leiratkozáshoz elegendő az e-mail megadása.
rr11
Marxista.hu

marxista.hu

Világ proletárjai, egyesüljetek!
  • A család és a Marx Károly Társaság tudatja, hogy Rozsnyai Ervin marxista filozófustól 2012. május 16-án 13.45-kor búcsúzunk a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában. A család kéri, mellőzzük a részvétnyilvánítást.

  • Múlt vasárnap az eső ellenére is tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a jobboldali kormány újabb megszorításai és a szegényeket sújtó adóemelései ellen. Barcelonától Madridig az összes tartományi fővárosban utcára vonultak az elégedetlen tömegek, hogy tiltakozzanak a néppárti kormány ellen. [...]

  • Mintegy 60 000 diák és szakszervezeti tag vonult az utcákra Santiago de Chilében, hogy ingyenes és minőségi oktatást követeljen. A múlt szerdán tartott demonstráción, amelyet a Chilei Egyetemisták Szövetsége rendezett, mintegy 60 000 ember vett rész. A tömeg békésen vonult végig a [...]

  • 40 000 ember gyűlt össze múlt csütörtökön Oslóban, hogy elénekelje a fasiszta terrorista, Anders Breivik által legjobban gyűlölt dalt, Pete Seeger Children of the Rainbow nevű szerzeményét. A dalt Breivik korábban a gyermekek agymosásának eszközeként bélyegezte meg. Norvégiában tovább folytatódik a [...]

Le Monde diplomatique Magyar on-line kiadás

Kezdőlap

  • „Megcsörren a vekker. New York-i lakásában Michael Galpert, a 28 éves internetvállalkozó kipattan az ágyból. Leveszi fejéről a pántot, amely agyhullámait és alvási fázisainak görbéit rögzítette az éjszaka. Kimegy a...

  • „Ha a hollandok az 1839. évi szerződést közönséges papírfecninek tekintik, jogunkban áll a belga határokról szóló vitát újra megnyitni” – mondta indulatosan Eric van Hooydonk 2009 augusztusában. Vajon a tengerjogi...

  • A pénzügyi válság újabb és újabb fejezetei egy sajátos, mára már a társadalmi élet egészében jelen lévő szubjektumot állítanak elénk: az eladósodott embert. Az adósság jelensége ugyanis nem korlátozódik a...

  • A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében...

  • Az új elnök május 6-i megválasztása után alig néhány nappal részt vesz majd a G20-ak találkozóján. Rögtön döntenie kell, hogy elfogadja, újratárgyalja vagy mindenestül elutasítja a német jobboldal által javasolt...

Útkövetések

Copyright © 2012 MUNKÁSOKÚJSÁGA.  Tárhelyünket a joomlaportal.hu üzemelteti 
Download from Free Joomla Template

Admin