Tíz esztendővel ezelőtt avatta fel a magyar jobboldal a Terror Házát, amelynek elsődleges feladata azóta is a magyar történelem átírása, tömeggyilkos politikusok utólagos rehabilitációja és nemzeti példaképekké emelése.

Minden bizonnyal az 1984 című rémregény eme mondata inspirálta az alapítókat:

„Aki, uralja a múltat - hirdette a Párt jelmondata -, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.”

Korábban az intézményt a "mi" oldalunkról sokan támadták. Tíz esztendő elteltével azonban azt látjuk, hogy legitimmé vált a hazugsággyár. Immár a liberálisnak tekinthető ATV-n is azt halljuk, hogy Schmidt Mária vállalkozása valami korrekt kezdeményezés, amely korrektül mutatja be a magyar múltat. Ez azt jelenti, hogy mi is elfogadjuk ama intézményt, amely nem csupán egyenlőségjelet tesz a hazai huszadik századi diktatúrák közé, hanem súlyosan eltorzítja a dolgokat a sztálinista, kádárista diktatúra irányába és velük szembe csupán egy néhány hónapig tartó nyilas időszakot helyez.

Miért hazugság ez? Azért, mert a Rákosi Mátyás diktatúrája nem állítható párhuzamba Szálasi diktatúrájával, mivel utóbbi esetben lényegében apokaliptikus viszonyoknak lehettek tanúi felmenőink. Egy olyan időszak volt 1944 novembere és 1945 áprilisa között, amikor halálbrigádok járták az utcákat és kedvtelésüknek megfelelően, lényegében következmények nélkül gyilkolhatták le honfitársainkat. A halottak száma több ezer fő, lényegében megbecsülhetetlen, hogy hányakat vertek agyon, hányakat lőttek tarkón a Duna partján, de arra is volt példa, hogy pár vagonnyi zsidót magyar keretlegények és magyar sváb SS katonák egyszerűen legéppuskáztak a kiskunhalasi vasútállomáson.

Ezzel szemben a valóban rémes és valóban diktatórikus Rákosi-diktatúrában kevesebb embert öltek meg koncepciós perek vagy vallatások során, mint a Horthy-korszak utolsó éveiben. Ráadásul mindkét időszakban jellemzően hithű kommunistákat és antifasisztákat gyilkoltak, akik nem érezték magukat jól sem Hitler szövetségesének országában sem Sztálin szövetségesének országában. A ma oly nagyra tartott nemzeti ellenállás nemritkán magas pozíciókban rombolta a rendszert, itt elég csak Antall József édesapjára gondolni, akit 1949-ben, az első egypárti választáson képviselővé választottak, azaz lojalitása Rákosi irányába megkérdőjelezhetetlen volt. Akkor sem állt fel, amikor Rajk Lászlót kivégezték és akkor sem, amikor Kádár Jánost letartóztatták.

A Terror Háza a magyar történelem meghamisítását iparszerűen végző intézmény.

Szó sem esik ebben a „múzeumban” arról, hogy Horthy Miklós egy ötezer halottat követelő fehérterror után került hatalomra.

Szó sem esik arról, hogy a magyar tényfeltáró újságírás két mártírját, Bacsó Bélát és Somogyi Bélát lényegében az ő parancsára végezték ki különítményesek.

Szó sem esik arról, hogy bizony koncepciós pereket nem Rákosi, hanem Horthy honosította meg ebben az országban akkor, amikor Sallai Imrét és Fürst Sándort koholt vádak alapján 1932. július 29-én kivégezték.

Szó sem esik arról, hogy az Újvidéken bőven Horthy Miklós kormányzása idején, korabeli mértékkel mérve is bestiális mészárlást rendeztek magyar csendőrök és katonák 1942. januárjában.

Szó sem esik arról, hogy Horthy Miklós kormányzása idején magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat már 1941-ben összegyűjtötték és a német hatóságoknak átadták. Ezeket az embereket augusztus második felében Kamenyec-Podolszkij környékén Fridrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai egyszerűen legéppuskázták.

Szó sem esik arról, hogy Horthy Hitler prédájául odavetett több százezer magyar kiskatonát használható fegyverzet és téli ellátás nélkül és szó sem esik arról, hogy a zsidók, jehovák és kommunisták számára kitalált munkaszolgálat lényegében egy alig álcázott tömeggyilkosság volt.

Szó sem esik arról, hogy egy idegen hatalom, német birodalom minden akadály nélkül, Horthy Miklós beleegyezésével szállta meg az országot és ezt követően Horthy Miklós tudtával, a német hatóságokat is meglepő precizitással, magyar tisztségviselők által végrehajtva valósult meg a magyar történelem legszörnyűbb emberpusztítása, a holokauszt.

Szó sem esik arról, hogy voltak bátor magyar emberek, akik harcolni mertek a nácik és magyar bérenceik, így Horthy és Szálasi ellen.

Szó sem esik arról, hogy az utókornak büszkén kellene emlékeznie Ságvári Endrére, Pataky Istvánra, Pesti Barnabásra, Kreutz Róbertre, Braun Évára vagy Bajcsy-Zsilinszky Endrére, akik mind-mind mártírjai hazánk antifasiszta szabadságharcának.

Szó sem esik arról, hogy kik nyilvánították erőddé a magyar fővárost, kik voltak azok, akik fényes nappal, a legnagyobb forgalom közben robbantották fel 1944. november 4-én a Margit-hidat, 140 embert megölve, akiknek holttestei még 2011-ben is kerültek elő a híd felújítása során.

Szó sem esik arról, hogy 1945. február 1-én kikiáltották a második Magyar Köztársaságot és 1945. november 4-én egy demokratikus választást tartottak Magyarországon, amelynek előkészítésében olyan nemzeti kiválóságok vettek részt, mint Bibó István.

Nem, számukra a 1944. előtt minden jó volt és 1945. után minden rossz lett. Az intézmény esetében a tudományos tevékenységhez szükséges tárgyilagosságnak még a minimuma sem merül fel. Egy múzeumnak nevezett silány propagandaintézménnyel állunk szemben, amely fogvicsorgatva igyekszik átírni a magyar történelmet. Amit tesznek gyalázat, aki segíti ezen cselekedetük legalizálását, az gyalázatos tevékenységet művel. Ezt kimondom még akkor is, ha Medgyessy Pétert vagy az ATV-t elméletileg tisztelnem kellene.

Ja, és piszkosul ronda a a fekete pengefal is, de ez csak hab a tortán...