MUNKÁSOKÚJSÁGA
Nyomtatás

Mi lesz veled Szolidaritás?

Írta: Kalmár Szilárd. Lapszám: on-line tartalom

Average rate is 3.7 / 5Average rate is 3.7 / 5Average rate is 3.7 / 5Average rate is 3.7 / 5Average rate is 3.7 / 5 3 db. értékelés  2 db. hozzászólás

 

szolidaritasAmit már nem csak sejteni, de tudni is lehetett, az tegnap megtörtént. Igen, szétszakadt a Szolidaritás. A törésvonalak szakadékká mélyedtek és az ellentétek ellenségeskedéssé fajultak. Személyeskedő viták zajlanak az interneten, immár petíciókat is lehet aláírni. Ha Pelikán József látná a történteket, akkor nemzetközi jelzőt elhagyva azt mondaná, hogy a „helyzet fokozódik”. Mit lehet ilyenkor csinálni? Lehet okosakat mondani, lehet kísérletet tenni arra, hogy a magunk igazának érvényt szerezzünk és a másik felet keményen az agyagba döngöljük.

Mindenki számára nyilvánvalóvá kívánom tenni a tényt, hogy ez nem fog menni! Ennek a dolognak csak vesztese lehet, győztese nem. Ez még egy fiatal szervezet, amely jelentős társadalmi bizalmi bázissal rendelkezik ugyan, de ez a bizalom egy percnél rövidebb idő alatt semmivé válhat. Az embereknek a demokraták széthúzásából, ellenségeskedéséből, elhatárolósdijából elege van. A Szolidaritás nagy vonzereje éppen az volt, hogy ha pillanatokra is ugyan, de megmutatta, hogy van lehetőség az összefogásra és a politika nem csupán néhány ember bulija lehet.

Amit most látunk, ennek az ellenkezője, mert széthúzást, sőt szétesést látunk és azt érzékeljük, hogy ez a vita a fejünk felett zajlott és a döntéseket is olyan szinteken hozták, amelyekre egyszerű tagoknak nem lehetett rálátása.

A bizalom hiánya ide vezet. Ha nem merünk hátat fordítani a barátunknak, akkor ki fog szembe állni ellenségeinkkel? Márpedig ma ez a helyzet. Az ellenzéki oldalon mindenki helyezkedik, mindenki kivár, mindenki saját magát akarja az ellenzék vezető erejének tudni. Ennek így semmi értelme. Az ilyen tevékenység csak arra jó, hogy azt a látszatot keltse, hogy demokrácia van Magyarországon. Értelme viszont nem sok van, mert Orbán Viktor nyugodtan hátradőlhet és várhatja az újabb kétharmados győzelmet.

Ezt akarjuk? Valóban egymás ellen akarunk küzdeni? Valóban egymást akarjuk legyőzni? NEM! Most mindenkinek el kell fogadnia a kialakult helyzetet és bebizonyítania, hogy első-, másod-, és harmadrendű feladatának Orbán Viktor elzavarását tartja. Aki nem hajlandó ennek megfelelően dolgozni, aki továbbra is csak a feszültséget szítja, az nyilvánvalóan saját érdekeit tartja szem előtt, saját vélt vagy valós sérelmeit helyezi előtérbe. Aki nyeregben maradt, az mutassa meg, hogy valóban neki kellett ott maradnia, akit kivetettek a nyeregből, az mutassa meg, hogy igenis kiemelkedő alakja az ellenzéknek és nem csupán korábbi pozíciójának köszönheti azt, hogy lett belőle valaki.

Most egy rohadt nagy, embert próbáló feladat előtt állunk. Ha kudarcot vallunk, akkor végleg elveszti a Szolidaritás az ellenzéki tömegek szimpátiáját és visszaesik a komolyan nehezen vehető politikai szektácskák sorába. Azok az aktivisták, akik időt és energiát nem kímélve két kezük munkájával felépítették ezt a mozgalmat, nem ezt érdemlik. Március 10-én nem vallhatunk kudarcot! Nem térhetünk úgy haza, hogy ellenlábasaink mosolyogjanak rajtunk.

Mi vagyunk az ellenzék bátor aktivistákból álló vezető ereje, az is kell maradjunk!

És itt fontos megjegyezni, hogy Árok Kornél távozásával lezárul egy korszak. A Szolidaritás építésének kezdeti korszaka. Immár nem elfogadható a zárt struktúra, a felülről irányított szervezetmodell. A tagság elvárja a bizalmat és jogosan sérelmezi, hogy nincs rálátása a döntéshozatali folyamatokra és nincs beleszólása a szervezet irányításába. Októberben még újak voltunk, erősnek tűntünk, sokan emiatt csatlakoztak hozzánk, de nem aktivizálódtak. A szervezetépítés rendkívül kemény munka és nem megspórolható. Ki kell lépni a budapesti irodákból és meg kell szervezni a társadalmi jelenlétet. Ahhoz, hogy elsöpörjük a kétharmadot el kell jutni a legkisebb faluba is!

Tényként kezelem, hogy Árok Kornélnak megmutatták az ajtót. Ettől a szememben egy centivel sem lett kisebb az egykori tűzoltó, de kérem őt és követőit, hogy vegye, vegyék tudomásul a döntést, bármennyire is kritizálható volt az. Ugyanakkor kinyilvánítom, hogy továbbra is elfogadom mozgalmunk legitim vezetőjének Kónya Péter, Székely Tamás és Székely Sándor társelnököket. Arra viszont felszólítom őket, hogy legyenek méltóak az én és sok száz hasonló döntést meghozó tagtársam bizalmára. Tegyenek meg mindet azért, hogy a Szolidaritás az ellenzék vezető ereje maradjon, ne engedjék marginalizálódni a szervezetet! Nincs szükség arra, hogy a nap huszonnégy órájában zárt facebook csoportokban kommentálják a személyüket és politikájukat kritizáló posztokat. A jövőképünk borús, vissza kell hozni magunkat a negatív spirálból, mert ha mi nem, akkor ugyan ki más fogja elzavarni Orbánt és sleppjét?

Éljen a demokrácia, Éljen a Szolidaritás!

Kalmár Szilárd
MÚ főszerkesztő
a Szolidaritás kőbányai csoportjának koordinátora


Felhasználói észrevételek

Utopszkij

2012. február 23. csütörtök Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
100%-ban egyetértek
Észrevétel jelentés

Zs

2012. február 21. kedd Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5Értékelés 5 / 5
Egység, kompromisszum,nyugodt építkezés. A politika a kompromisszumok művészete. Ezt különösen észben kell tartani minden progresszív szervezetnek . Ezt sohase felejtsétek el. Én nektek ugyanúgy szurkolok,mint saját pártomnak,mert tudom,hogy tagjai tisztességes szabadon gondolkodó emberek és nem tűrik el a gondolat rabigáját. Fogunk találkozni a tett mezején.
Észrevétel jelentés

2012. február 21. kedd Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5Értékelés 1 / 5
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
13. - 14. szám

cimlap13 14

HOZZÁD SZÓLUNK!

Rendeld meg a
Munkások Újságát!
Három hónapra 1000 Ft,
fél évre 2000 Ft,
egy évre 4000 Ft.

Bővebben


Kövess minket a Facebookon is!
 

Bejelentkezés
Hírlevél
Leiratkozáshoz elegendő az e-mail megadása.
rr11
Marxista.hu

marxista.hu

Világ proletárjai, egyesüljetek!
  • A család és a Marx Károly Társaság tudatja, hogy Rozsnyai Ervin marxista filozófustól 2012. május 16-án 13.45-kor búcsúzunk a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában. A család kéri, mellőzzük a részvétnyilvánítást.

  • Múlt vasárnap az eső ellenére is tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a jobboldali kormány újabb megszorításai és a szegényeket sújtó adóemelései ellen. Barcelonától Madridig az összes tartományi fővárosban utcára vonultak az elégedetlen tömegek, hogy tiltakozzanak a néppárti kormány ellen. [...]

  • Mintegy 60 000 diák és szakszervezeti tag vonult az utcákra Santiago de Chilében, hogy ingyenes és minőségi oktatást követeljen. A múlt szerdán tartott demonstráción, amelyet a Chilei Egyetemisták Szövetsége rendezett, mintegy 60 000 ember vett rész. A tömeg békésen vonult végig a [...]

  • 40 000 ember gyűlt össze múlt csütörtökön Oslóban, hogy elénekelje a fasiszta terrorista, Anders Breivik által legjobban gyűlölt dalt, Pete Seeger Children of the Rainbow nevű szerzeményét. A dalt Breivik korábban a gyermekek agymosásának eszközeként bélyegezte meg. Norvégiában tovább folytatódik a [...]

Le Monde diplomatique Magyar on-line kiadás

Kezdőlap

  • „Megcsörren a vekker. New York-i lakásában Michael Galpert, a 28 éves internetvállalkozó kipattan az ágyból. Leveszi fejéről a pántot, amely agyhullámait és alvási fázisainak görbéit rögzítette az éjszaka. Kimegy a...

  • „Ha a hollandok az 1839. évi szerződést közönséges papírfecninek tekintik, jogunkban áll a belga határokról szóló vitát újra megnyitni” – mondta indulatosan Eric van Hooydonk 2009 augusztusában. Vajon a tengerjogi...

  • A pénzügyi válság újabb és újabb fejezetei egy sajátos, mára már a társadalmi élet egészében jelen lévő szubjektumot állítanak elénk: az eladósodott embert. Az adósság jelensége ugyanis nem korlátozódik a...

  • A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében...

  • Az új elnök május 6-i megválasztása után alig néhány nappal részt vesz majd a G20-ak találkozóján. Rögtön döntenie kell, hogy elfogadja, újratárgyalja vagy mindenestül elutasítja a német jobboldal által javasolt...

Útkövetések

Copyright © 2012 MUNKÁSOKÚJSÁGA.  Tárhelyünket a joomlaportal.hu üzemelteti 
Download from Free Joomla Template

Admin