Amit már nem csak sejteni, de tudni is lehetett, az tegnap megtörtént. Igen, szétszakadt a Szolidaritás. A törésvonalak szakadékká mélyedtek és az ellentétek ellenségeskedéssé fajultak. Személyeskedő viták zajlanak az interneten, immár petíciókat is lehet aláírni. Ha Pelikán József látná a történteket, akkor nemzetközi jelzőt elhagyva azt mondaná, hogy a „helyzet fokozódik”. Mit lehet ilyenkor csinálni? Lehet okosakat mondani, lehet kísérletet tenni arra, hogy a magunk igazának érvényt szerezzünk és a másik felet keményen az agyagba döngöljük.
Mindenki számára nyilvánvalóvá kívánom tenni a tényt, hogy ez nem fog menni! Ennek a dolognak csak vesztese lehet, győztese nem. Ez még egy fiatal szervezet, amely jelentős társadalmi bizalmi bázissal rendelkezik ugyan, de ez a bizalom egy percnél rövidebb idő alatt semmivé válhat. Az embereknek a demokraták széthúzásából, ellenségeskedéséből, elhatárolósdijából elege van. A Szolidaritás nagy vonzereje éppen az volt, hogy ha pillanatokra is ugyan, de megmutatta, hogy van lehetőség az összefogásra és a politika nem csupán néhány ember bulija lehet.
Amit most látunk, ennek az ellenkezője, mert széthúzást, sőt szétesést látunk és azt érzékeljük, hogy ez a vita a fejünk felett zajlott és a döntéseket is olyan szinteken hozták, amelyekre egyszerű tagoknak nem lehetett rálátása.
A bizalom hiánya ide vezet. Ha nem merünk hátat fordítani a barátunknak, akkor ki fog szembe állni ellenségeinkkel? Márpedig ma ez a helyzet. Az ellenzéki oldalon mindenki helyezkedik, mindenki kivár, mindenki saját magát akarja az ellenzék vezető erejének tudni. Ennek így semmi értelme. Az ilyen tevékenység csak arra jó, hogy azt a látszatot keltse, hogy demokrácia van Magyarországon. Értelme viszont nem sok van, mert Orbán Viktor nyugodtan hátradőlhet és várhatja az újabb kétharmados győzelmet.
Ezt akarjuk? Valóban egymás ellen akarunk küzdeni? Valóban egymást akarjuk legyőzni? NEM! Most mindenkinek el kell fogadnia a kialakult helyzetet és bebizonyítania, hogy első-, másod-, és harmadrendű feladatának Orbán Viktor elzavarását tartja. Aki nem hajlandó ennek megfelelően dolgozni, aki továbbra is csak a feszültséget szítja, az nyilvánvalóan saját érdekeit tartja szem előtt, saját vélt vagy valós sérelmeit helyezi előtérbe. Aki nyeregben maradt, az mutassa meg, hogy valóban neki kellett ott maradnia, akit kivetettek a nyeregből, az mutassa meg, hogy igenis kiemelkedő alakja az ellenzéknek és nem csupán korábbi pozíciójának köszönheti azt, hogy lett belőle valaki.
Most egy rohadt nagy, embert próbáló feladat előtt állunk. Ha kudarcot vallunk, akkor végleg elveszti a Szolidaritás az ellenzéki tömegek szimpátiáját és visszaesik a komolyan nehezen vehető politikai szektácskák sorába. Azok az aktivisták, akik időt és energiát nem kímélve két kezük munkájával felépítették ezt a mozgalmat, nem ezt érdemlik. Március 10-én nem vallhatunk kudarcot! Nem térhetünk úgy haza, hogy ellenlábasaink mosolyogjanak rajtunk.
Mi vagyunk az ellenzék bátor aktivistákból álló vezető ereje, az is kell maradjunk!
És itt fontos megjegyezni, hogy Árok Kornél távozásával lezárul egy korszak. A Szolidaritás építésének kezdeti korszaka. Immár nem elfogadható a zárt struktúra, a felülről irányított szervezetmodell. A tagság elvárja a bizalmat és jogosan sérelmezi, hogy nincs rálátása a döntéshozatali folyamatokra és nincs beleszólása a szervezet irányításába. Októberben még újak voltunk, erősnek tűntünk, sokan emiatt csatlakoztak hozzánk, de nem aktivizálódtak. A szervezetépítés rendkívül kemény munka és nem megspórolható. Ki kell lépni a budapesti irodákból és meg kell szervezni a társadalmi jelenlétet. Ahhoz, hogy elsöpörjük a kétharmadot el kell jutni a legkisebb faluba is!
Tényként kezelem, hogy Árok Kornélnak megmutatták az ajtót. Ettől a szememben egy centivel sem lett kisebb az egykori tűzoltó, de kérem őt és követőit, hogy vegye, vegyék tudomásul a döntést, bármennyire is kritizálható volt az. Ugyanakkor kinyilvánítom, hogy továbbra is elfogadom mozgalmunk legitim vezetőjének Kónya Péter, Székely Tamás és Székely Sándor társelnököket. Arra viszont felszólítom őket, hogy legyenek méltóak az én és sok száz hasonló döntést meghozó tagtársam bizalmára. Tegyenek meg mindet azért, hogy a Szolidaritás az ellenzék vezető ereje maradjon, ne engedjék marginalizálódni a szervezetet! Nincs szükség arra, hogy a nap huszonnégy órájában zárt facebook csoportokban kommentálják a személyüket és politikájukat kritizáló posztokat. A jövőképünk borús, vissza kell hozni magunkat a negatív spirálból, mert ha mi nem, akkor ugyan ki más fogja elzavarni Orbánt és sleppjét?
Éljen a demokrácia, Éljen a Szolidaritás!
Kalmár Szilárd
MÚ főszerkesztő
a Szolidaritás kőbányai csoportjának koordinátora
